Tegnap este megpróbáltam összedobálni egy anyagot, tartani a
magamnak beígért a napi egy posztot, de végül meggondoltam, mert
minek összecsapni.
...egyáltalán nem bántam meg, ugyanis ma reggel a bartókon egy
nagyon érdekes interjút hallottam. Paul McCreesh karmestert a
historikus zenei irányzat jeles képviselőjének nevezi a riporter,
és felteszi a kérdést hogy miképpen áll hozzá ebben a minőségében
egy újabb kori darabhoz. A mester példával válaszol, a hétvégi
koncertjének egyik darabját, Csajkovszkij "Mozartiana" szvitjét
Mozart írta, egyik darabját Liszt írta át, és maga Csajkovszkij
hangszerelte, de már az eredeti darab is egy korábbi mű kvázi
átirata - a karmester kiemeli, hogy eddigi kutatásai arról győzték
meg hogy nagyon erős folytonosság van a zenetörténetben.
Ma sokszor felmerül az eredetiség kérdése, nos itt a frappáns
válasz: ha a fenti zeneszerzők korában létezett volna sampler, vagy
MIDI szabvány, valószínűleg használták volna, legalábbis abból
kiindulva, hogy nem szégyelltek hozzányúlni más munkájához. Ami
nagyon is rendben van. Akkor is, most is.
A hét műtárgya (péntek lévén) a Los Angelesi Daedalus
'Exquisite
corpse' című munkája. Rövid kutatás után arra gondolok, hogy
nem a mitológiai előd maga készítette szárnyai a névválasztás oka,
hanem egész egyszerűen az, hogy Daidalosz görögül
ügyes/ravasz/fortélyos munkást jelent. Én el nem vitatom tőle az
biztos. Az exquisite corpse pedig francia eredetű, de újabb kori -
a 'cadavre
exquis' a szürrealisták által kitalált játék, tulajdonképpen
szójáték. Mi is játszottunk ilyet, egy cetlire felírtunk egy szót,
ráhajtottunk hogy ne látsszon, majd továbbadtuk, és a végén
összeolvastuk. Az első ilyen mondat a legenda szerint így szólt:
"Le cadavre exquis boira le vin nouveau." - ez durván áttéve azt
jelenti, hogy a tökéletes tetem megissza az újbort. A cadavre
exquis-t alkotási módszerként is használták, festők is, szobrászok
is - gyakorlatilag egy kollázstechnikáról van szó. Daedalus mester
hangkollázsokat készít. Olyan érzékenységgel és biztonsággal, hogy
a lemeznek nincs egy gyenge pillanata, egyetlen üteme sem, ami ne
lenne formailag/tartalmilag tökéletes. Pedig én nagyon kötözködős
tudok ám lenni, főleg ha valami jó.
Itt most kitérek arra is, hogy megmagyarázzam miért írok szinte
mindenről szuperlatívuszokban. Nos azért, mert lényegében ez az
egyik szempont, ami alapján kiválasztom az ide feltett zenéket. És
itt külön megjegyzem, hogy amit Daedalus csinál, azt nála senki nem
csinálja jobban.
nem mered:
http://www.megaupload.com/?d=1UUGYRTL
Tovább »
Címkék: cadavre, corpse, daedalus, electronic, experimental, exquis, exquisite, hiphop, ninjatune, zene
Rendhagyó lesz ez a mai poszt, úgy érzem, és több okból.
Először is mert a mű faja komoly, azaz komolyzene, ami előfordulhat
még, mert hallgatok, bár ritkán; másodszor pedig mert egy furcsa
párhuzamot is felderítek, vagy legalábbis szólok hogy van.
Harmadszor: Olivier
Messiaen ma lett volna száz éves.
Mikor először hallottam Messiaent, megálltam
két lépés közt, mert rájöttem, hogy az egyik első és erős zenei
élményem volt ő, csak nem tudtam róla. Nem arról van szó, hogy a
szüleim erkölcsi kötelességüknek érezték volna, hogy számomra a
legózás háttereként kortárs komolyzenét szolgáltassanak. Hanem
arról hogy van egy furcsa felvétel, egy bakelit, egy meselemez,
aminek a zenei aláfestése nagyrészt a Turangalila szétollózott
részeiből áll. Ez a lemez a Bambi. Nagyon érdekes lemez. A könyvet
is olvastam persze, de közel sem volt akkora hatással rám mint a
felvétel. Nem szeretném rövid szinopszissal, vagy idézetekkel
bagatellizálni, tényleg nagyon fontosnak tartom, komoly üzenetek
hangzanak el benne, szinte hitvallások, és ha hozzáveszem a
belerejtett Messiaent (a lemezen nincs feltüntetve), akkor azt kell
mondjam hogy ez egy költői rejtjel a jövőnek, nekünk. Áldozatává
váltam, ártatlanul a születésről, magányról ("Nem tudsz egyedül
lenni?"), szerelemről, vágyról, elmúlásról (erre szép példa mikor
Bambi és az Öreg sétálnak az erdőben és egyszer csak megpillantják
a nagy szerelmét, aki kicsit megöregedett, de gyönyörű, és akivel
már rég külön élnek; az Öreg szinte kísérti hogy menjen oda, majd
elköszönnek, és Bambi egyedül baktat tovább; nem tud válaszolni a
magának feltett kérdésre: "szeretnék átugrani az árkon a régi
életemhez... de mégsem teszem... miért..."), halálról szóló
megragadóan lírai hangképeknek.
A Turangalila
felkérésre készült, de nem volt semmilyen megkötés, sem
hangszerelésben, sem időtartamban. Ennek megfelelően monumentális.
Egy korai elektromos hangszer, az ondes
Martenot (Martenot hullámai) is fontos szerepet kapott. A
címet a szanszkrit turanga és lila szavakból alkotta Messiaen, kb
így lehet fordítani hogy "szerelmes dal és himnusz az örömről,
időről, mozgásról, ritmusról, életről és halálról",
az öröm pedig "emberfeletti, túláradó, babonázó és magára
hagyatott".
Megint nem mennék bele olyasmibe, amit az elragadtatástól nem is
tudok megfogalmazni. Nem easy-listening ez, nem hagyja magát
főzéshez, biciklizéshez, bevásárláshoz stb. használni - de megéri
végigülni.
Mondjuk így röviden: a bátrak megérdemlik a szépet.
nem mered:
http://rapidshare.com/files/2015235/00_-_Turangalila_Symphonie.part1.rar
http://rapidshare.com/files/2016582/00_-_Turangalila_Symphonie.part2.rar
Tovább »
Címkék: bambi, komolyzene, martenot, messiaen, olivier, ondes, szimfónia, turangalila, zene
Paplan s párna öleléséből szabadulva, kávé vagy tea felett a
napba hunyorogni, miközben az álom még összecsippenti a
szemhéjakat - és közben ez szól. Szégyellje magát aki ilyenkor
képes nem mosolyogni. Reggeli muzsika, de nem a sietős reggelé.
Lisa Ekdahl
az az énekesnő aki nem technikailag nyűgöz le, holott abban sincs
semmi hiba, hanem inkább abban ragyog, ami a technikán túl van. A
személyisége varázsol el, érzéki, könnyed, mosolygós - belekacag a
felvételbe a szemtelen).
Ne mondja senki hogy straightedge vagyok, hogy nem tudnám értékelni
ha valami ilyen édes és szép, és telve van reggeli optimizmussal.
Még akkor is ha orrhangon énekel. Csak egy kifogásom lehet. Hogy
nem én fogom be az orrát. Azt a piszén
piszét.
Tessék, tessék, lépjen előrébb hölgyem/uram - igen, és most tessék
beleszeretni ebbe itt:
http://www.youtube.com/watch?v=Q6vwnGByt6w
nem mered:
http://rapidshare.com/files/142649052/Lisa_Ekdahl_-_Sings_Salvadore_Poe.rar.html
Tovább »
Címkék: ekdahl, jazz, lisa, poe, salvador, youtube, zene
A mai feltöltés tulajdonképpen a Bedrock 3 folytatásának, vagy
kiegészítésének is tekinthető, ugyanis ugyanazon évben megjelent
egy másik lemez
is amelyen Uri
Caine billentyűzik. Más zenészek, és más a zene, de legalább
annyira stop-look-and-listen, mint amaz - meg is lepődtem hogy
ennyi éven át elkerülte a figyelmemet. A 'The
Philadelphia Experiment' egy szójátéknak is vehető, a zenészek
mindegyike kötődik phillyhez, de ugyanezen a néven fut egy második
világháborús katonai programról szóló összeesküvés-elmélet.
Kísérlet annyiban is, hogy a három alapító három irányból érkezett
zeneileg, Caine az avantgarde (jazz)zongorista, Ahmir "?uestlove"
Thompson (a The Roots egyik tartóoszlopaként) hip-hop dobos és
Christian
McBride a jazzbőgős, aki dolgozott már Herbie Hancockkal, Chick
Coreával, Pat Methenyvel de még Diane Krallal, sőt Stinggel is
(oké, ez már majdnem félelmetes).
A számokhoz sok kommentárt nem fűzök, első hallgatásra finom, nem
is annyira kísérletezős, mint amennyire a neve sugallja, de nem is
baj. Vagy csak meglepetés, hogy egy kísérlet célja nem csak maga a
kísérletezés lehet, hanem hogy csak valami szépet, jót...?
Uri Caine (keyboards), Ahmir "?uestlove" Thompson (drums) and
Christian McBride (bass). Guest musicians include Pat Martino
(electric guitar), Jon Swana (trumpet) and Larry Gold (cello and
arrangement).
nem mered:
http://rapidshare.com/files/17168933/the_philadelphia_experiment_2001.rar
Tovább »
Címkék: ?uestlove, amir, caine, christian, jazz, mcbride, thompson, uri, zene
Először a Brownswood Bubblers (Gilles Peterson)
válogatáson hallottam ezt a hangot, a
Choklate
debütáló lemezéről kimásolt szám, a 'Heavy' rögtön a fülemben
maradt, számtalanszor azon kaptam magam hogy séta közben elkezdem
dúdolgatni. Na persze nem nagy meglepetés hogy megfogott: kicsit
fátyolos a hangja, épp nem cifrázza túl és csak ahol kell, plusz
mer mélyen búgni - nekem meg szinte több se kell. Ilyen egyszerű
vagyok na.
neo-soul hip-hop ütemekre. vagy valami ilyesmi.
nem mered: http://rs95.rapidshare.com/files/134880144/Choklate__2006_.rar
(címnek még az a fenyegetés is eszembe jutott hogy "Csokis a
füled", csak mert néha elkap az az érzés hogy a csaj
közvetlen a fülembe leheli a dalt)
Ja és majd elfelejtettem - Blaks Lair - még egy blog
amit érdemes figyelni.
Tovább »
Címkék: choklate, hip-hop, neo-soul, zene
Egyáltalán nem arról van szó
hogy be akarok vágódni a Mikulásnál.
Arról van szó, hogy én is, mint gondolom még sokan, próbáltam
valamit megtalálni abból a
téli/hóropogós/gyertyagyújtós/konvektorzörgős/karácsonyi
varázslatból. Ilyenkor. Nem titkoltan az lenne a legszebb, ha újra
átélhetném azt amikor apró gyerekként aludtam délután (átvágtak
persze, hálaistennek volt annyi lélekjelenlétük a szüleimnek,
hogy megkíméltek a jézuska látványától, meg persze a fenyőfa
vödörbe állítása és feldíszítése körül örvénylő káosztól - nem
jöhettem ki a szobából amíg nem szóltak), de már akkorka voltam,
hogy éreztem a várakozást, meg az izgalmat. És mikor fölébredek, és
látom az ajtó üvegén keresztül szanaszét tört valami nagyon szép és
kedves fényeket... és ott a fenyőfa a szobában...
Érzitek?
Így kezdődött a tökéletes karácsony-soundtrack
keresése.
A kórusművek, karácsonyi énekek többségét, meg általában a
komolyzenei megközelítéseket vagy túl ünnepélyesnek éreztem, vagy
túl sok volt benne a keresztényi utalás. Nem azér', csak én valami
finomabb, kevésbé direkt zenét kerestem. Olyat amiben nem csak az
az egy este van benne, hanem nyugodtan előveheted akkor is mikor
bejössz a hidegből, és nekilátsz egy bögre forralt bornak, egyedül
vagy a kedveseddel - nohát, a fenébe is, az ilyen kedves dolgok
junkie-ja vagyok és kész!
Szóval mint mondtam, megvoltak a körök, de nem húzom az időt
tovább. Végül meglett a tökéletes
muzsika. Ha azt mondom Peanuts, akkor - magamból indulok ki -
még nem biztos hogy sokan kapják fel a fejüket. Ha azt mondom
Snoopy, vagy netalán azt hogy Charlie Brown, arra már biztos eszébe
jut sokaknak (remélem) ennek a remek képregény/rajfilmsorozatnak
(Peanuts volt a sorozatok címe) a hangulata.
Ha azt mondom... najó, szóval ami engem nagyon megfogott az a
zene volt, és azt egy bizonyos Vince
Guaraldi írta, és a triója játszotta. Komoly
bajusz és séró, nagy és komoly szemüveg - leginkább egy
hetvenes évek bűnügyi filmjeiben, vagy ilyen felfogásban készült
mai kergetősfunkys/mészárlós alkotásaiban szereplő magányosan
dolgozó, keveset beszélő keményemberre
emlékeztet. De ő most a kéményembernek dolgozik, és megbízhatunk
benne, nem okoz csalódást.
Vince Guaraldi - piano, arrangement
Colin Bailey - drums
Monty Budwig - double bass
Fred Marshall - double bass
Jerry Granelli - drums
Személyes kedvencem a Skating, de a Linus and Lucy azt hiszem a
zeneirodalom egyik legfogósabb darabja.
Fogadjátok szeretettel.
http://rapidshare.com/files/72785056/Vince_Guaraldi_-_A_Charlie_Brown_Christmas.rar
Részlet az egészestés rajzfilmből - snoopy at rockefeller
center
http://www.youtube.com/watch?v=-F14IJ5oBV0
Tovább »
Címkék: charliebrown, jazz, karácsony, peanuts, snoopy, vinceguaraldi, vinceguaralditrio, zene
Történelmi távlatokba néz vissza első találkozásom ezzel a
lemezzel. Úgy hét évvel felfedeztem a bartókon egy műsort, ami
vasárnap este tizenegytől egy órán keresztül jazzt szórt. Ez volt a
címe ha jól emlékszem: Dzsesszhangversenykülönlegességek. Az hogy
egybe írtam semmi ahhoz képest amennyi viccet talál az ember ha
elemzi. (nem értem például hogy miért írják magyarul sz-szel azt a
hangot, ami történetesen 'z' hang, és hogy mitől
hangverseny... mindegy) Más vicces körülmények is akadtak,
például a műsorvezetők, leginkább Maloschik Róbert, aki egyik
alkalommal elsütötte, hogy mások így emlegetik "Jazz Róbert bácsi",
amivel sűrű kacajba lökött. Ennek ellenére sikerült néhány olyan
gyöngyszemet lejátszaniuk (teljes lemezeket!), hogy sokszor nem
hittem a fülemnek hogy ilyen szólhat a bartókon.
Később biztosan írok még legalább egy lemezről amit így
ismertem meg, de most a Uri Caine által jegyzett 2001-ben megjelent
Bedrock
3 kerül az asztalra. Akkoriban voltak (jobb szó híján)
"tematikus" zenéim, például elalváshoz, rajzoláshoz, kávézáshoz
stb, stb. Nos ez a lemez az "elindulós" kategóriában futott
sokáig (leginkább a második, harmadik track), értsd: elindulás
bárhova, leginkább valahova az éjszakába. (Egyébként elég
illusztris társaság előzte és követte a témakörben: Mr. Scruff, TM
Juke, Nylon Showcase - ennyi jut eszembe hirtelen).
Nem újkeletű dolog hogy jazzerek áthajlanak modern
stílusokba, tört ütemeket hallhatott az ember korábban is mástól,
Erik Truffaz vagy Jojo Mayer rögtön beugrik ha egy ilyet leírok:
drum'n'bass/jungle fusion jazz. Nos ez egy kicsit más.
Jazz ez, az nem kérdés, persze, ahelyett viszont hogy szép
körmondatokkal és az alkalomra szült egyszer használatos
szóképekkel próbáljam leírni mire is gondolok, azt mondom: tessék
leülni, press play, és majd a harmadik számnál fej kiűrít,
lazít-lazít. Dédelgetett pillanatom amikor az a gyönyörűre kevert
pergő belémharap, és meghallom azt a basszusgitárt.
Ennyi.
Van még itt absztrakt hiphop, vicces lounge és több, amire hirtelen
nem találok szót. Nem koszos zene, szinte steril, de ennek ellenére
olyan játékos, hogy eszembe se jut fázni tőle.
Uri Caine:
piano & Fender Rhodes electric piano; Tim
Lefebvre: bass; Zach
Danziger: drums & additional sounds. Guests: DJ Logic:
turntables
A link footrack blogjáról való,
érdemes ránézni, főleg mert nálam sokkal viccesebb/ötletesebb
kísérőket ír a lemezekhez.
nem mered:
http://rapidshare.com/files/141292924/Uri_Caine_-_Bedrock.rar.html
Tovább »
Címkék: bedrock3, caine, danziger, elektronikus, jazz, lefebvre, tim, uri, zach, zene
Azt hittem hogy Coltrane után nincs már My Favorite Things, de
hála az égnek tévedtem.
Nesze nekem, jön a fiú meg a lány és a kölcsönadott kétésfél
percemből csinálnak nekem négyszer annyit, és le is ültetnek a szám
meg tátva marad.
Házikonyha. Elsőre tán kicsit nyers de máskülönben csodás íz- és
anyagharmóniák; ilyet étteremben biztos nem eszel. és ennyi. ennyi
költészet belefért de most jöjjön: My Favorite Things filézve,
gyömbérrel, ananásszal meg mittoménmégmivel, A Fiú és a Lány
(Pomplamoose is Nataly Dawn and Jack Conte) előadásában!
http://www.youtube.com/watch?v=OvYZMqQffQE
kieg.: először a Pas Encore című számot hallottam tőlük (köszi
Csabi!)
http://www.youtube.com/watch?v=FCCoggBkcdM&feature=related
és ha már akkor már: John Coltrane
http://www.youtube.com/watch?v=I_n-gRS_wdI
és még csak annyit: ilyen szép és szép hangú
lányokról gyakran a következő kép jut eszembe: milyen szép lenne ha
a lakásban jártomban-keltemben egyszer csak a fürdőszobából egy
ilyen hang szólna...
Tovább »
Címkék: jackconte, myfavoritethings, natalydawn, pomplamoose, youtube, zene
